Egymást szeressétek

Jézus a szeretet legfőbb példája. Követhetjük az Ő példáját, amikor igyekszünk szolgálni a körülöttünk lévőket.

Jézus egy kisfiú mellett ül

Új parancsolat

Földi élete során Jézus Krisztus arról tanított, hogy mennyire fontos szeretnünk másokat. Ezt az egyik legnagyobb parancsolatnak nevezte.

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” – Máté 22:37–39

Jézus azt tanította, hogy Isten és a felebarátaink szeretete az Ő evangéliumának az alapja. Szolgálattétele végéhez közeledve e tanítást kibővítve ezt tanította: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket… Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:34–35). Amikor szeretjük egymást, könnyebb olyannak lennünk, mint Jézus – türelmesebbek, megbocsátóbbak és együttérzőbbek vagyunk a körülöttünk lévőkkel.

Jézus egy nő és egy gyermek előtt térdel

Miként mutatta ki Jézus a szeretetét?

Jézus felemel egy beteg férfit
Meggyógyította a betegeket.

Jézus sokakat meggyógyított a szolgálata során. Kigyógyította az embereket a leprából, visszaadta egy vak férfi látását, meggyógyította egy nő idült betegségét, és segített egy béna férfinak járni.

Jézus egy halakat és kenyereket tartalmazó kosárral a kezében, a háttérben a sokasággal
Táplálta az éhezőket

Jézus szolgálattétele során nagy tömeg gyűlt össze, hogy hallják a szavait. Szinte egész nap tanította őket, és nagyon éhesek lettek, mert nem volt mit enniük. Csodálatos módon képes volt táplálni egy 5000 fős tömeget öt kenyérrel és két hallal.

Jézus megölel egy földre borult férfit
Megbocsátást tanúsított

Jézus megbocsátotta az emberek múltbéli bűneit, amikor bűnbánatot tartottak, és arra buzdította őket, hogy a helyesen cselekedve haladjanak tovább.

Jézus egy alázatos emberrel ül
Összebarátkozott a számkivetettekkel

Jézus arról volt ismert, hogy felkarolta azokat, akik a társadalom peremén éltek. Szeretetet tanúsított mindenféle hátterű és meggyőződésű ember iránt.

Jézus a Gecsemáné kertjében imádkozik
Ő meghalt értünk

Jézus azzal a küldetéssel jött a földre, hogy megszabadítson minket a haláltól és a bűntől. Elképzelhetetlen fájdalmat szenvedett el, hogy bűnbánatot tarthassunk és bocsánatot nyerhessünk a bűneinkre.

Jézus példájának a követése

Jézushoz hasonlóan mi is jó hatással lehetünk mások életére, amikor őszinte szeretetet tanúsítunk egymás iránt. Ezt így teheted meg:

1. Szolgálj másokat

Jézus azt tanította, hogy minden alkalommal, amikor másokat szolgálunk – bármikor, amikor enni adunk az éhezőknek vagy felruházzuk a mezíteleneket vagy gondoskodunk a betegekről –, akkor Őt szolgáljuk.

„Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” – Máté 25:40

Jézus a tanítványaitól körülvéve ül

Ötletek mások szolgálatára

utcán mobiltelefont használó férfi
Amikor legközelebb SMS-t kapsz, mondd el a küldőnek, mit becsülsz benne
fiatal nők konzervekből állítanak össze csomagokat
Adományozz holmikat egy helyi használtruha-boltnak vagy jótékonysági intézménynek.
utcán álló és mosolygó nők
Mutass rá egy olyan erényre valakiben, amelyet ő nem lát magában
nők együtt olvasnak egy folyóiratot a szabadban egy padon
Taníts meg valakit egy új készségre
apa baseballozni tanítja a fiát
Vegyél részt egy rendezvényen, hogy támogasd egy ismerősödet
egy férfi segít egy idősebb nőnek cipelni a bevásárlását
Ajánld fel egy idősebb felnőttnek, hogy segítesz neki elintézni valamit
fiatal nők mosolyognak és egy épület oldalát festik
Tölts egy órát önkénteskedéssel egy helyi nonprofit szervezetnél
emberek egy csoportja segít zöldséget aprítani egy ingyenkonyhán
Vigyél adományt egy helyi élelmiszerbankba, vagy készíts ételt egy szükséget szenvedőnek
anya a két lányával ül, miközben folyóiratot olvas
Ajánld fel, hogy ingyen vigyázol valakinek a gyermekeire
nők mosolyognak és poharakat rendeznek el
Ebédelj valakivel, aki új az iskoládban vagy a munkahelyeden

Szeretnél további szolgálati ötleteket?

Találj lehetőségeket a helyi közösségedben való szolgálatra (a legtöbb területen elérhető).

2. Légy kedves

Jézus kedves, türelmes és könyörületes volt. Felkarolta az embereket és szeretetet tanúsított mindenki iránt, függetlenül a körülményeiktől. Együttérző volt és támogatta mások jövőbeli fejlődését.

3. Karold fel a szükséget szenvedőket

Akiknek a legnagyobb szükségük van ránk, nem mindig mondják el nekünk. A nap folyamán keress olyan embereket, akiknek a segítségedre lehet szükségük. Isten gyakran használ minket arra, hogy szolgáljuk a szükséget szenvedőket. Figyelj oda minden olyan gondolatra és érzésre, amely cselekvésre ösztönöz – lehet, hogy épp Isten biztat arra, hogy nyújts segítő kart valakinek.

gyülekezeti ház padsoraiban ülő emberek énekelnek

Légy egy gondoskodó közösség része

Keress egy gyülekezeti házat a közeledben.