20 idézet, amely a házasságot ünnepli

A házasság és a család központi helyet foglal el Isten boldogságunkra alkotott tervében. A következő idézetek és szentírások azt emelik ki, hogy milyen örömre lelhetünk a szeretteinkben.

Friss házasok kint a szabadban a házasságkötésük után

„A szerető és hű férj és feleség által alkotott otthon a legjobb környezet arra, hogy a gyermekek szeretetben és igazlelkűségben nevelkedjenek, és ki lehessen elégíteni a lelki és a fizikai szükségleteiket.”

– David A. Bednar

„A gyengédség és a tisztelet – soha ne az önzés – szolgáljon vezérelvként a férj és feleség közti meghitt kapcsolatban.”

– Howard W. Hunter

„Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.”

– Efézusbeliek 5:31

„Szeretném, ha az életem és a házasságom kevésbé lenne világi, és inkább krisztusi.”

– Marquis Clarke

„Férjek, szeressétek jól a feleségeteket! A gyermekeitek észreveszik, hogyan bántok vele. A fiaitoknak így tanítjátok meg, hogyan bánjanak a nőkkel, a lányaitoknak pedig azt, hogy mit várjanak el a férfiaktól.”

– Dave Willis

„Az igaz szeretet egy folyamat. Az igaz szeretethez tettekre van szükség.”

– Marvin J. Ashton

„A házasság olyan ujjongó elragadtatás lehet, aminél nagyobbat az emberi elme fel sem tud fogni. Ez minden házaspár, minden ember számára elérhető.”

– Spencer W. Kimball

„Ha azt szeretnéd, hogy valami örökké tartson, akkor másképp bánsz vele. Óvod és véded. Soha nem élsz vissza vele. Nem teszed ki az elemek rombolásának. Nem teszed közönségessé vagy hétköznapivá. Ha valaha megfakul, akkor szeretetteljesen addig csiszolgatod, mígnem úgy ragyog, mint új korában. Különlegessé válik, mert te tetted ilyenné, és az idő múlásával egyre gyönyörűbb és becsesebb lesz.”

– F. Burton Howard

„A házasság, a szó legigazibb értelmében, egyenlő felek kapcsolata, ahol egyik sem gyakorol uralmat a másik felett, hanem inkább mindketten buzdítják és segítik egymást minden létező feladatukban és törekvésükben.”

– Gordon B. Hinckley

„Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért…”

– Efézusbeliek 5:25

Egy nő kezet fog egy egyházi épület mellett álló párral

Üdvözlünk! Nagyon örülnénk, ha eljönnél vasárnap.

Keress egy gyülekezeti házat a közeledben.

„A szeretet tűnik a leggyorsabbnak, mégis minden növekedés közül a leglassabb. Egyetlen férfi vagy nő sem tudja igazán, mi a tökéletes szeretet, amíg el nem töltöttek negyed évszázadot házasságban egymással.”

– Mark Twain

„A házasságból és a szülői létből fakadó boldogság ezerszeresen felülmúlhat minden más boldogságot.”

– James E. Faust

„A szeretet olyan gyümölcs, amelynek mindig idénye van, és minden kéz számára elérhető.”

– Teréz anya

„A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.”

– Máté 19:6

„A házasságban egyesült férfi és nő Istentől kap hatalmat arra, hogy boldoggá tegyék saját magukat, a családjukat és a körülöttük lévőket.”

– Henry B. Eyring

„A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.”

– 1 Korinthusbeliek 7:3

Egy válóperes ügyvéd, Matt, elmagyarázza, hogyan tarthat örökké a házasság
Egy válóperes ügyvéd, Matt, elmagyarázza, hogyan tarthat örökké a házasság

Hogyan tarthat örökké a házasság

Ismerd meg a válóperes ügyvédet, aki hisz abban, hogy a házasság örökké tarthat

Matt maga is elvált válóperes ügyvéd volt, de az élete nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte. Aztán találkozott valakivel, aki megváltoztatta a szemléletét, és belevágtak egy olyan házasságba, amely örökké tarthat.

„A házassági fogadalomhoz való hűség teljes mértékben nélkülözhetetlen a szeretethez, bizalomhoz és a békességhez.”

– Ezra Taft Benson

„…annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem, mint amikor egymást értő szívvel tartja a házát férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak, jóakarók örömére, jeles hírére maguknak.”

– Homérosz

„A boldog házasság nem annyira romantika, mint inkább a társunk kényelme és jólléte iránti aggódó törődés.”

– Gordon B. Hinckley

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.”

– 1 Mózes 2:24

Fedezd fel, milyen módokon erősítheted meg a családod minden tagját