A misszionáriusok olyan önkéntesek, akik félretették saját hétköznapi életüket, hogy akár két éven át segítsenek másoknak közelebb kerülni Jézus Krisztushoz. A missziójuk előtt tanultak, dolgoztak, sportoltak, könyveket bújtak, zenészkedtek, szóval, érted. A szolgálatuk után majd hazatérnek, hogy befejezzék az egyetemet, dolgozzanak, randevúzzanak, megházasodjanak és teljesen átlagos életet éljenek.

A világ minden részéről jönnek. Nem szokatlan, hogy a misszionáriusok nem a saját országukban és nem a saját nyelvükön szolgálnak. Fiatal felnőttekként, illetve nyugdíjas éveikben egyedülállókként vagy házaspárokként teljesítenek missziót. Bármilyen korúak is legyenek, az indítékuk őszinte – egy időre hátrahagyva otthonukat és családjukat azt teszik, amire Jézus tanította az Ő apostolait: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek” (Márk 16:15).

Nem. Jézus Krisztus evangéliuma mindenkinek szól. Mindenkit hív, hogy jöjjenek Őhozzá „pénz nélkül és ingyen” (Ésaiás 55:1). Azzal, hogy missziójuk költségeit saját maguk fedezik, tulajdonképpen fizetnek azért, hogy találkozzanak veled. A helyi egyházi vezetők és az osztályok oktatói sem kapnak fizetést.

Az istentiszteletek időpontjai gyülekezetenként eltérőek lehetnek. Azonban mindig úgy számíthatsz, hogy van egy közös hódolati gyűlés, amelyet aztán gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek szóló foglalkozások követnek.

A közös összejövetelt úrvacsorai gyűlésnek nevezzük. Ez a gyűlés himnuszokból, imákból, valamint hetente a gyülekezet más-más tagjai által elmondott prédikációkból (beszédekből) áll. Az összejövetel legfontosabb része a Szabadító emlékezetére végzett úrvacsoravétel (amely hasonló más egyházak úrvacsorájához vagy áldozásához).