Jézus Krisztus tanításai

Akik taníthatóak, türelmesek, hosszútűrőek, stb., azt az ígéretet kapják, hogy „örökségül bírják a földet”.

Máté 5:5

Jézus azt mondta: „Legyetek… irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”, vagyis akik irgalmasságot tanúsítanak, azok részesülni is fognak benne.

Máté 5:7

Akik kibékülnek egymással, azokról Jézus így szólt: „Isten fiainak mondatnak”.

Máté 5:9

Jézus megígéri, hogy ha a gyászolók Őhozzá fordulnak, rálelnek majd arra a megnyugvásra, amit keresnek.

Máté 5:4

Akik az igazlelkűséget kutatják, azt az ígéretet kapják, hogy a hithű vágyuk miatt eltöltetnek.

Máté 5:6

Akik igyekeznek jóságot tartani a szívükben és az elméjükben, azokról Jézus azt mondja, hogy „az Istent meglátják”.

Máté 5:8

Azokról az emberekről, akiket azért üldöznek, mert igazlelkűen élnek, Jézus kijelenti, miszerint „övék a mennyeknek országa”.

Máté 5:10

Jézus azt tanította, hogy minden hithű ember egyenlő jutalmat kap a mennyben, függetlenül attól, hogy mennyi ideje volt hithű (lásd Máté 20:1–16).

Jézus fontos leckét tanított nekünk a megbocsátásról, amikor megkérdezte: „Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörűltem te rajtad?” (Máté 18:33)

Jézus azt mondta, hogy szeressük a felebarátainkat. Az irgalmas szamaritánus példázata azt tanítja nekünk, hogy bárki lehet a felebarátunk, köztük idegenek vagy az ellenségeink is (lásd Lukács 10:25–37).

Minden olyan ember, aki Krisztushoz fordul, részesülni fog az Ő szeretetteljes elfogadásában, bármit tett is korábban (lásd Lukács 15:11–32).

Amikor elveszettek vagy magányosak vagyunk és Jézushoz fordulunk, Ő nemcsak hogy visszafogad bennünket, de örvendezni is fog, mint a pásztor, ezt mondva: „Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala” (Lukács 15:1–6).

„Akkor illeté az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának azoknak szemei; és rájok parancsola Jézus, mondván: Meglássátok, senki meg ne tudja!” (Máté 9:27–31).

„És felemelék szavokat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén, mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamenének, megtisztulának” (Lukács 17:12–19).

„És mikor azt látta Jézus, előszólítá, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből! És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent” (Lukács 13:11–17).

„[Í]me egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala… És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj. […] És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl! És felüle a megholt…” (Lukács 7:12–15).

„Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. […] És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek. A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala honnét van” (János 2:3–11).

„Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván” (Máté 14:25).

„Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének” (Márk 6:39–42).