„A főiskolán úgy éreztem, hogy valami hiányzik az Istennel való kapcsolatomból. Elkezdtem olyan vallás után kutatni, mely reményeim szerint betöltené ezt az űrt. Kezembe került a Mormon könyve. Az első felének kételkedve láttam neki, és ízekre szedtem. Azonban… történt velem valami, és a szívem meglágyult. Hallottam egy olyan kísérletről, mely szerint az ember olvas, majd imádkozik, és ha igaz, amit olvasott, akkor támad róla belül egy érzése. Azóta a Bibliával együtt a Mormon könyvét is többször kiolvastam. Érzem, hogy a Lélek mindkét szöveg igazát megerősíti.”
– Jimmy, pénzügytanprofesszor